Jose Molina forgatókönyvíróként dolgozott a Dark Angel című sorozat csapatában, amíg FOX úgy nem döntött, hogy leveszi azt a műsorról. Ezután került a Fireflyhoz.
Már korábbról volt munkatapasztalata Joss Whedon több sorozatával, hiszen asszisztensként dolgozott a Buffy és az Angel sorozatoknál.
Tim Minear a következőket mondta a CFQ-nak adott interjújában: "A Dark Angelen dolgozott, majd áthoztuk a Fireflyhoz, és kirobbanóan jó részt csinált: Ariel."
A FOX hivatalos fórumán Molina elmondta, hogyan segített neki Shakespeare előrukkolni a város nevével az Ariel című epizódban: "Emlékeztem Miranda sorára, 'Ó, drága új világ, / Amelyben ilyen nép van!', és mivel a legénység egy teljesen új világra utazott, úgy döntöttem, ezt a nevet fogom használni a Viharból."
"Szóval négy őrült napot töltöttem folyamatos írással, kalandozva a kínai nyelvben, közben nagyon keveset aludtam, és akkor is arról álmodtam, hogy bocci ballt játszom Adam Baldwinnal. Nagyon csípem Adamet, de csalt az álmaimban. Amikor hétfőn kikeltem bábomból, volt egy forgatókönyvem és akkor hirtelen feleszméltem. Minden aggályom ellenére jól szórakoztam a forgatókönyv megírása közben. Imádtam ezekről a karakterekről írni, imádtam ebben a világban élni, mindent imádtam."
- Jose Molina az Ariel forgatókönyvének megírásáról, hivatalos Firefly oldal
Az epizódok, amelyek Jose Molina tollából származnak:
- Ariel
- Trash (Ben Edlunddal együtt)
Oszd meg másokkal is!